Loading
  • 1.jpg
  • 2.jpg
  • 3.jpg
  • 4.jpg
  • 5.jpg
  • 6.jpg
  • 7.jpg
  • 8.jpg

Kialakul az új Városerdő

Amikor azonban Mária Terézia fia, II. József került trónra, már nem lehetett ellenállni. Ő nemcsak megújította Mária Terézia erdőtörvényét, hanem szigorúan megkövetelte annak végrehajtását is. Ebben a munkában komoly támasza volt a feltétlen királyhűségéről híres  Hülf Farkas Móric, aki 1785-től Pest "polgármestereként" a maga erőszakos, gyakran bárdolatlan stílusával a város érdekeivel szemben is áterőltette az uralkodói akaratot. Hülf, aki egyébként sok gondot fordított a város szépítésére, részletes tervet dolgoztatott ki a Városerdő tavának csatornával való szabályozására is. Az ő polgármesteri működése alatt kezdték meg és folytatták évekig a terület fásítását. A korábbi ültetések kudarcaiból tanulva az ültetések felügyeletével Stolcz János selyemtenyésztési felügyelőt bízta meg, mellé adva segítségül Tréfa János erdőcsőszt, akinek legfőbb feladata a már beültetett terület megőrzése és gondozása volt. Stolcz akácfák ültetése mellett elsősorban eperfák telepítését szorgalmazta, ami az ő szempontjából érthető volt, hiszen mint a selyemtenyésztés szakértője, kedvezni akart a közeli Terézvárosban működő Valéro selyemgyárnak .
Mivel az eperfa kevésbé alkalmas a homok megkötésére, mint az akác, ezért a telepítés felemásra sikeredett. Bár a szükséges pénz csak lassan csordogált, ám minden nehézség ellenére 1794-re a telepítés nagyjából elkészült. Stolcz az új erdőn keresztül egy sétáló utat is kialakított, ami a mai Városligeti fasortól az Erzsébet királyné útig húzódott. Az ettől délre lévő területen a talajvizet és az esőt egy árok építésével elvezette a tó felé. A fásítás összességében eredményes volt, hiszen sikerült a homokot megkötni és a korábban sivár, mocsaras, legelős és futóhomokos terület lassan szép erdős jelleget öltött, a növendékfák már kezdtek némi árnyékot nyújtani a Ligetbe látogatóknak.(Az utolsó Stolcz által telepített fűzfa 1913-ban, 135 éves korában pusztult el.)

Egyetlen építmény állt akkoriban a Városligetben, egy apró házacska, amiben az erdőőr lakott. Ekkoriban épült ki a Városerdő és Pest közötti külvárosi terület, melyet Mária Terézia tiszteletére Terézvárosnak neveztek el. Szűk, piszkos utcáin kavargott a por, mely az utcákra nyíló műhelyekből kiáramlő legkülönbözőbb szagokkal keveredett. Ilyen életviszonyok mellett érthető, hogy a terézvárosi emberek előszeretettel látogatták az általuk csak "Stokvájdli "-nak (Stadtwaldchen) nevezett frissen kialakított erdős területet.

1794-ben Boráros János városbíró, aki ekkor a várost irányító belső tanács tagja volt, azt javasolta a városi tanácsnak, hogy folytatva a Városerdő fákkal való betelepítését, mely ekkora egyre kedveltebb kirándulóhely lett, alakítsák azt át mulató és üdülőhellyé. A tanácsnak tetszett az ötlet, és azonnal meg is bízták a munkálatok irányításával. 
Boráros hatalmas lelkesedéssel fogott a munkának, és több tucat napszámost, kertészt, munkafelügyelőt alkalmazott a tervbe vett kertépítési és fásítási munkálatokhoz. A kezdeti lendület azonban hamar kifulladt, mert a választott polgárság enyhén szólva nem segítette Boráros munkáját: nem biztosítottak a munkához megfelelő anyagi hátteret, kicsinyeskedéseikkel hátráltatták a fásítást, aminek az lett a következménye, hogy a munkálatok a vártnál lassabban haladtak. Ez alkalmat adott Boráros ellenfeleinek, hogy megrendítsék városvezetésen belüli pozícióit. Boráros érzékelve a sunyi piszkálódásokat, támadásba lendült és 1799 áprilisában jelentést készített az Ökördűlőn folyó munkálatok állásáról. A jelentés felsorolta az összes akadályozó tényezőt, ezáltal kivédve a támadásokat, majd felszólította a tanácsot, hogy ne csak elvárásokat fogalmazzon meg, hanem biztosítsa azok teljesítéséhez a szükséges –főleg - anyagi hátteret. Ha ezt nem teszik – figyelmeztette a tanácsot Boráros – az utókor hanyagsággal fogja vádolni őket. Boráros taktikája bevált, a tanács egy bizottság felállítására tett javaslatot, melynek feladatul szabta, hogy készítsen az Ökördűlő rendezésére részletes és mindenre kiterjedő tervet, melyet egészítsen ki pontos költségvetéssel. A bizottságnak tagja lett Boráros és a volt polgármester Hüllf is .

Két hónappal a Bizottság létrejöttét követően a tanács egész egyszerűen felülírta előző döntését, és szerződést kötött Batthyányi József hercegprímással, melynek értelmében a Városerdőt a város tulajdonjogának fenntartásával 24 évre díjtalanul átengedte a hercegprímásnak és örököseinek. A hét pontban megfogalmazott szerződés értelmében a prímás kötelessége a Városerdőt szép és kellemes hellyé alakítani, a közönség szórakozására alkalmassá tenni. Ennek érdekében ott gazdasági épületeket építhet, vendégfogadót nyithat, sőt bormérési jogot is gyakorolhat. A város kötelezte magát, hogy az elkészült gazdasági épületeket és fogadókat 24 év múltán napi áron átveszi úgy, hogy a hercegprímás egyéb beruházásainak költségét nem téríti meg, azaz a kertészeti munkákat teljes egészében a prímásnak kell finanszíroznia.  A város vállalta, hogy megépíti az „Angol királytól”  a Városerdőbe vezető utat, illetve annak két oldalát fasorszerűen kiképzi a hercegprímás által biztosított fákkal, továbbá gondoskodik az út karbantartásáról és a fák ápolásáról.

A prímás a munkálatok megtervezését és kivitelezését a bánáti német határőrezred földmérőjére, a kiváló mérnökre, Witsch Rudolfra bízta, akinek a futóhomok megkötésében már komoly elméleti és gyakorlati ismerete és tapasztalata volt. Miután a prímás biztosította a szükséges pénzösszeget, a munkálatok mintegy kétezer napszámos alkalmazásával azonnal megindultak. Először is a mocsáron keresztül egy un. kialakító csatornát vezettek, melynek segítségével két szigetet képeztek. Ám a hercegprímásnak még abban az évben bekövetkezett halála az építkezés ütemét jelentősen visszavetette. Az erdő bérlete a szerződés értelmében örökösére, Batthyány Tivadarra szállt. Ő azonban egyáltalán nem tartotta fontosnak a szerződésben foglaltakat betartását.


Az első vendéglő a Ligetben Boráros kezdeményezésére épült a tó mögött


A város mindennek ellenére igyekezett szerződésben vállalt kötelezettségeit teljesíteni. 1799 novemberében Hüllf Móricz, már nem, mint polgármester, hanem mint a városszépítési ügyek felelőse javasolta a városi tanácsnak, hogy az akkorra már kiépített út (mai Városliget fasor) 4 sorfával való beültetését haladéktalanul kezdjék meg, illetve fogjanak hozzá az út két oldalán húzódó homokos terület parcellázásához. Az intézkedéstől azt remélte, hogy a jó példa átragad az örökösre és arra ösztönzi, hogy folytassa elődje munkáját. Ez ügyben a tanács feliratot is intézett a kamarához, ám ők a döntés végrehajtását felfüggesztették, majd 1800 januárjában szabályosan megtiltották a faültetést, mivel a nég érvényben lévő szerződés szerint az ültetéshez szükséges fákat a bérlőnek kell biztosítania. A tanács nem hagyta magát és tájékoztatta a kamarát, hogy a fák nagyobb részét már elültették és a hiányzókat is sikerült beszerezni a prímás költségén, és ha nem sikerül azokat elültetni, akkor a csemeték elszáradnak. A kamara, hogy a vitában mégse maradjon alul, válaszában engedélyt adott a fák öntözéséhez szükséges kutak fúrásához, így ki nem mondottan, de áldását adta a  ültetés befejezéséhez.

Közben azonba a Városerdő fejlesztése sem haladt a kívánt mértékbe. Miközben a fásítás döcögött és gazdasági épületek és a szórakozóhelyek építéséhez még hozzá sem kezdtek, addig a Batthyányi-örökös folyamatosan ígérgetve húzta az időt, igyekezett kibújni szerződéses kötelezettsége alól. A városi tanács 1805-ben megunva a gróf viselt dolgait, értesítette a kamarát, hogy földesúri jogánál fogva visszaveszi a gróftól a Városerdőt és az okozott károk megtérítése érdekében törvényes lépéseket kíván tenni. A kamara a határozat ellen nem emelt vétót, így a város 1805 októberében egy bizottságot küldött ki, amely visszavette a területet a szerződés szegő gróftól. Batthyányi Tivadar a döntés ellen ún. felségfolyamodvánnyal élt, de miután ezt a kancellária elutasította, már nem tehetett semmit. A Városerdő ismét a város tulajdonába került.
A további munkálatokat már a város intézte. Az 1806-ban kiküldött bizottság a fásítás folytatása mellett a tó meglévő csatornájára vonatkozóan azt javasolta, hogy azt mélyíteni és szélesíteni kell. E javaslat nyomán a csatornát átépítették és egyben új irányba vezették, így a tóból északi és déli irányba egy-egy csatorna vezetett ki.
Közben a fasorba ültetett fák is szépen cseperedtek és az emberek már kellemes, árnyas sétányon juhattak ki a Városerdőbe. Már nem csak hétvégén kirándultak ide, hanem egyre gyakrabban hétköznap is kisétáltak. Lassan a kirándulóhelyből sétáló, szórakozóhely kezdett kialakulni. Igen nagy tömegeket vonzottak a különleges események is. Ilyen volt pl. az 1800-as évek elején André Jaques Garnerin  ejtőernyős ugrása, melyet feleségével és fogadott leányával hatalmas érdeklődés közepette mutatott be a Városligetben összegyűlt tömegeknek. Ez volt az első ejtőernyős ugrás bemutató Magyarországon! 1802-ben pedig már lóversenyt is rendeztek, igaz még csak egyenes pályán, a fasoron végig a Ligetbe.

Olvassa el ezeket is:

Garnerin a Ligetben

  200 éves a Liget

 



 

Városliget intézményei