Loading
  • 1.jpg
  • 2.jpg
  • 3.jpg
  • 4.jpg
  • 5.jpg
  • 6.jpg
  • 7.jpg
  • 8.jpg

Kezdetek

1241-ben tatár hordák árasztották el az országot. Fővezérük, Batu kán egyik alvezérének, Sejbánnak irányítása alatt 1241. március 15-én egészen Pest határáig nyomultak és hol visszavonultak, hol rárontottak a városra. Március 17-én IV. Béla határozott hadakozási tilalma ellenére Ugrin kalocsai érsek pár száz emberével kitört a városból. A tatárok azonban harc helyett kicsalták őket a mai Városliget környékére.  Ezen a mocsaras területen a könnyűfegyverzetű tatárok gond nélkül átkeltek, ám negéz fegyverzetű magyarokat a mocsár foglyul ejtette. A mocsárba ragadt üldözőket a tatárok szinte kivétel nélkül lenyilazták. Az érsek nagy nehézségek árán néhány emberével azért vissza tudott térni a városba.
Még ez év végén a tatárok elhagyták az országot, majd kivonulásuk után kezdetét vette az ország újjáépítése. A katasztrofális katonai vereség, és a többségében fából készült véderőmű teljes pusztulását látva Béla király belátta, hogy csak jól felépített kővárak képesek ellenállni a támadásoknak. Több ma látható várrom ennek a felismerésnek az emléke. Várakat és kolostorokat építtetett, ez utóbbiakat várszerűen megerősítette, hogy biztonságot nyújthassanak a később ide menekülőknek. Egyebek között a Nyulak -szigetén – a mai Margitszigeten – a domonkos rendi apácáknak építtetett kolostort . A király a kolostort mindenféle kiváltságokkal, jogokkal, falvakkal és földbirtokokkal is megajándékozta. 1259-i alapítólevelével ennek a kolostornak adományozta a Pest körül fekvő Új-Becs , Sull (Süly) és Sinkota (Cinkota) falvakat és Nemus, Nogust és Vkurd (Ökörd) földeket. Ez utóbbi terület a mai Városliget területén volt. Korabeli feljegyzések szerint Béla halálát követően Pest polgárai és a nyulak -szigeti apácák állandó pereskedést folytattak, mivel az apácák nem nézték jó szemmel, hogy a pestiek az ő birtokaik kontójára igyekszenek terjeszkedni. Per pert követett, de bármennyire is igazuk volt az apácáknak, Pest városának terjeszkedését nem tudták megakadályozni. 1432-ben Zsigmond királynál panaszolták be Pestet, mondván nem fizeti meg nekik a vámból őket megillető részt, mi több vámszedő házukat is elkobozták. És bár a törvény ismét mellettük szólt, ebből a perből is vesztesen kerültek ki. Mátyás alatt a perek tovább folytak, ekkor Új-Becs területe volt a per tárgya, felpanaszolták az apácák, hogy a pesti polgárok elfoglalják Új-Becset, ráadásul már Jenő határaira is szemet vetettek. A vita végére Új-Becs jelentős része a városé lett, az apácák már csak az Ökördülőt  tudhatták magukénak. Ebben az időben ezt a terület ligetes legelő volt, melyet egy patak szelt ketté, közepén egy dombbal, ahol egy vadban gazdag kis erdő terült el.
Ettől a területről nem messze, Rákos mezején az 1300-as évek elejétől eleinte évente, később már rendszertelenebbül tartottak országos gyűléseket. Ilyenkor néha 50-80 ezer ember is összegyűlt, akiknek étellel és itallal való ellátása hatalmas terhet rótt a területre és környékére. Miután a résztvevők a magukkal hozott élelmet elfogyasztották, lassan, de biztosan felélték környezetüket, az erdőt kiirtották, a legelőket feldúlták, felemésztették környezetüket, aminek az lett a következménye, hogy a futóhomok egyre nagyobb területet foglalhatott el.  Az Ökördülő is szép lassan elindult a pusztulás útján. Tovább rontott a helyzeten, hohy a fejlődő Pest lakosai az erdőt folyamatosan irtották, mert a városnak rengeteg építőfára volt szüksége. Alig telt el néhány évtized, és a valaha növényben, állatban gazdag területre a pusztulás várt.

A Mátyás halálát követő zűrzavaros időkben a Városliget birtoklásáért a perlekedések az apácák és Pest között tovább folytak. A margitszigeti apácák 1541-ben, Buda elestét követően elmenekültek és Nagyváradon telepedtek le, ahonnan 1567-ben Nagyszombatra mentek tovább. Később a pozsonyi Klára szüzek kolostorában húzták meg magukat, ahol is a Boldog Asszonyról elnevezett apácarend kihalt. Buda 1686-os visszafoglalását követően a Margitszigetet királyi adományként a Klarisszák kapták meg és arra hivatkozva, hogy ők az egykori margitszigeti apácák törvényes jogutódjai, peres eljárást indítottak Pest városa ellen, visszakövetelve Új-Becs területét. A pert 1752-ben Pest végleg megnyerte.
Ekkoriban a mai Városliget legelős, főleg azonban homokos terület volt, benne egy mocsaras résszel, mely mocsár tulajdonképpen a mai Városligeti tó őse. A helytartótanács rendeletére a város hozzálátott a mocsár felszámolásához úgy, hogy 1755-ben  fűzfákkal kezdte a területet beültetni. Néhány évig tartott a kezdeti lendület, de a faültetési akciónak sok értelme és látszatja nem volt, mert a fásított területek gondozásáról, védelméről a város nem gondoskodott, így aztán a frissen telepített hajtásokat a közeli legelőkről ide tévedt marhák szépen lassan elpusztították.
1769/70-ben Mária Terézia erdőtörvénye megjelenését követően bekövetkezhetett volna a fordulat. A rendelet ugyanis kimondta, hogy ahol kevés a fa és a terület egyébként nem alkalmas sem gabona sem szőlő termesztésére, azt a területet fel kell szántani és oda fákat kell ültetni. Sőt, azokon a területeken ahol kiirtották a fákat, ott az erdőt újra kell telepíteni. Az új ültetéseket gondozását kötelezővé tette és megtiltotta ezeken a területeken a legeltetést. A rendeletet Pest városa lassan és szakszerűtlenül hajtotta végre, mert sem pénze, sem szakembere nem volt erre a munkára. Ráadásul a külvárosok lakossága állattenyésztéssel foglalkozott, így az új telepítésekre vonatkozó legeltetési tilalom betartása megoldhatatlannak tűnő feladat elé állította a város vezetőit, egész pontosan, mivel a város legelő szűkében volt, nem akarta csökkenteni a mocsár környéki legelőre alkalmas területet. Ezért aztán az erdőtörvény végrehajtást elszabotálták.

Városliget intézményei