Loading
  • 1.jpg
  • 2.jpg
  • 3.jpg
  • 4.jpg
  • 5.jpg
  • 6.jpg
  • 7.jpg
  • 8.jpg

Cikkek

Abszurdisztán főútja is a Ligetben van

Abszurdisztán leghíresebb útja az Olof Palme sétány. Áttervezésének 4 éves története alatt volt már megszüntetve, leszűkítve, majd újra kiszélesítve. Figyelem, fordulatos olvasmány csak erős idegzetűeknek.

A Városliget beépítését és átpozicionálását levezénylő ingatlanfejlesztő cég, a Városliget zrt nagyon kényes a profizmus látszatára, ehhez képest abszurd az a 4 éves huzavona, amit az Olof Palme sétánnyal művelnek.

A történet még 2016-ban kezdődött, amikor a parktervezésre kiírt pályázat győztese, a Garten Stúdió úgy döntött, egyszerűen megszüntetik az 1883-ban kialakított impozáns, platánokkal szegélyezett allét. A nyilvánosságnak szánt kommunikációban ezt azzal indokolták, hogy visszaállítják az eredeti, 1883 előtti, Nebbien által tervezett állapotokat, amikor ez az út még nem létezett. Információink szerint az akkori főépítészi iroda kérte, hogy tartsák meg az utat, mivel kiemelt városképi jelentősége van. A tervezőt azonban kötötte a Városligeti Építési Szabályzatban előírt kötelező zöldfelületi növekmény. Mivel a tervezett brutális méretű épületek a Városliget zrt kommunikációjával ellentétben igenis érintenek zöldfelületeket, nem volt más választás, mint a meglévő utak szűkítésével, illetve bizonyos szakaszok kiiktatásával pótolni az építkezések által elfoglalt ligeti zöldet. Ráadásul a műleírásban arra is kitértek, hogy az út szélén álló, többnyire koros paltán összetételű fasor egyedeit nem kell pótolni, azaz ha előregedés, betegség miatt a fát kivágják, nem kell újat ültetni helyette. Így hosszú távon az utat szegélyező platánsor majd eltűnik a Ligetből.

Ide, a rózsakert és a ház főbejárata közé akarták terelni a bringás forgalmat

 

2016 őszén a Kerékpárosklub egy egyeztetésen jelezte, hogy az Olof Palme sétány a Városligeten belüli legfőbb  biciklis átközlekedési útvonal, ezért ennek megszüntetését nem tudják elfogadni, helyette beleegyeznének az eredetileg 13 méter szélességű út 6 méterre csökkentésébe.  Mivel külön bicikliutak a Ligetben nem épülnek, a 6 méter a bringások szerint elegendő lett volna arra, hogy a gyalogosok és a kerékpárosok biztonságosan elférjenek egymás mellett.

Úgy tűnt a Városliget zrt akceptálja ezt az érvet, egy évvel később azonban már olyan tervek láttak napvilágot, amelyen az Olof jelenlegi nyomvonala helyett a kerékpáros közlekedést az újjáépülő Olof Palme ház főbejárata és a közvetlenül előtte húzódó rózsakert között vezették volna el. Nem tudni kinek a fejéből pattant ki ez a fantasztikus ötlet, de az, hogy a kerekeseknek a nézelődő, andalgó, rendezvényre érkező emberek, vagy épp egy esküvőre gyülekező násznép között kell majd áthajtaniuk, kivitelezhetetlennek tűnt.

Újabb fél év múlva a Városliget zrt ezt a tervet is elvetette, és bejelentette, a bringások kérésére megtartják az Olofot, 6 méter széles kivitelben. Szakértők szerint egyébként a sétány megtartására nem a biciklisek érdeke, hanem az út alatt húzódó távhővezeték miatt került sor. 

6 métert ígértek, 4 lett belőle

 

Az csak a héten derült ki, hogy a frissen elkészült út nem 6, hanem mindössze 4 méter. A kerékpárosklub a Városliget zrt-nek jelezte, hogy így megoldhatatlan a gyalogosok és kerékpárosok biztonságos közlekedése, a helyzetbe kódolva vannak a konfliktusok, ne adj isten a balesetek. Az Index a beruházó cégtől azt a meglepő választ kapta, hogy márpedig az éppen újjáépült út 6 méter. A vitát végül egy huszárvágással egy kerekes zárta le, aki egyszerűen egy mérőszalagot fektetett az útra, és lefotózta. A fotón jól látszik, hogy 4 méter az út, egy milliméterrel sem több. Az Instára posztolt fotó alatt aztán kisvártatva feltűnt Sághi Attila, a zrt műszaki vezérigazgatóhelyettese, aki egy kommentben igyekezett mindenkit megnyugtatni: igaz, hogy most 4 méter széles az új út, de majd 6 méter lesz. Kiszélesítik. Rosszul mérték fel a forgalmi igényeket, de megoldják - zárta sorait a műszaki vezérigazgató-helyettes. Hogy az ezek szerint csak késznek látszó, de valójában még szélesítésre kerülő, út miért kapott térkő burkolatot, a bringások által kért sima aszfalt helyett, még nem tudható. De talán majd egy következő Insta poszt alá azt is bekommenteli valamelyik illetékes. Ha kiderül, hogy ezt is rosszul mérték fel, kezdhetik elölről az egész Olof Palme sétány újjáépítését. De az is lehet, hogy egyszerűen csak átverték a bringásokat, és az út nem is nekik, hanem a Millennium Házába autóval érkező VIP vendégeknek készült.

fotók: I bike Budapest facebook