Loading
  • 1.jpg
  • 2.jpg
  • 3.jpg
  • 4.jpg
  • 5.jpg
  • 6.jpg
  • 7.jpg
  • 8.jpg

Közlekedési Múzeum

Már az 1885. évi Országos Általános Kiállításnak is volt „közlekedési szekciója”, ahol korabeli járműveket, vasúti felszereléseket és kocsikat, valamint út-híd és vízi építészeti tárgyakat mutattak be. Már ekkor felmerült, hogy ezt a gazdag gyűjteményt egy állandó múzeum keretei között meg kéne tartani. Ezt a lehetőséget akkor az illetékesek elszalasztották, a kiállítás anyaga kézen-közön elkallódott. Alig tíz évvel később már minden másképp alakult.
Az 1896-os Ezredéves Kiállítás egyik impozáns épülete a Közlekedésügyi Csarnok volt, mely, akárcsak a kiállítás többi épülete, eredetileg csak ideiglenes jelleggel épült meg.  Tervezője Pfaff Ferenc MÁV felügyelő volt.  Az épület romantikus-eklektikus stílusban épült, két részből állt: a járműcsarnokból és a kupolacsarnokból.  A kupola palafedéssel készült, átmérője 25 m, külső magassága 61 m, belső magassága pedig 34 m volt, míg a járműcsarnok 90 m hosszú és 20 m fesztávolságú, részben üvegtetős épület volt. A múzeum díszes, mintás színes üvegeit Róth Miksa készítette. Az épület külön érdekessége volt, hogy kizárólag hazai alapanyagokból készült. Az építkezés majd másfél évig tartott, közben egyszer még tűz is hátráltatta a kivitelezést. A 3100 m2-es kiállítóterében a vasút, a közút, a hajózás és vízépítészet valamint a posta, távbeszélő és távírda legfontosabb tárgyai kaptak helyet.  Az aprólékos műgonddal elkészített kiállítás iránt az elképzeltnél és a vártnál nagyobb érdeklődést tanúsított a közönség, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a gyűjtemény együtt maradjon. Még tartott az Ezredéves Kiállítás, amikor a Magyar Mérnök- és Építész Egylet szervezésében 1896 szeptemberében rendezett I. Magyar Országos Technikus Kongresszuson Banovits Kajetán minisztériumi tanácsos, MÁV igazgató azt indítványozta, hogy a kiállításon bemutatott és arra alkalmas tárgyakat a kiállítás lebontása után egy műszaki múzeumba helyezzék el. Az elképzelés találkozott a kormány terveivel, ezért a kiállítás bezárását követően megkezdődött a közlekedési kiállítási csarnok közlekedési múzeummá való átalakítása és berendezése. Az átépítés eredményeként kialakított múzeum 3100 m2-es hasznos területéből 3000 m2 volt a kiállítási terület, mely két nagyobb és nyolc kisebb teremből állt. Főbejáratán belépve a látogató a kupolacsarnokba jutott, ennek jobb és bal oldalán 3-3 kisebb termet alakítottak ki a tárgyak elkülönített bemutatására. A kupolacsarnokot és a járműcsarnokot egy átjáró kötötte össze. Innen nyílt a dioráma, melynek Munkács, Visegrád és Pétervárad tájait bemutató színes üvegablakait Róth Miksa készítette.

 


A Közlekedésügyi Csarnok 1896-ban


Az új Közlekedési Múzeum 1899. május 1-én ünnepélyes keretek között nyílt meg, melynek fennmaradását előbb 10 évre, majd ezt meghosszabbítva 1916-ig engedélyezte a főváros Tanácsa.  Az átépítés során a hangsúlyt inkább a múzeumi jelleg kialakítására fordították, kevesebb figyelmet szenteltek az épület tartószerkezetének, falazatának, tetőszerkezetének megerősítésére. Így ezeknek a munkáknak az elvégzésére csak később került sor. A fontosabb munkák között szerepelt a padlóburkolatok, lépcsők, ereszcsatornák javítása, ajtók és ablakok cseréje. Ekkoriban nem volt sem fűtése, sem világítása - szerencsére az épület kialakítása olyan volt, hogy a természetes fényt hosszú ideig ki lehetett használni -, hálózati vízvezetéke, ezért a múzeum csak májustól októberig tartott nyitva. A gyűjtemény folyamatosan gyarapodott, ezért fejlesztés már elengedhetetlennek tűnt. Erre két megoldás kínálkozott: vagy egy új múzeum felépítése a Műegyetem környékén, vagy a városligeti épület bővítése.
Az első világháborút követő gazdasági recesszió miatt egyik változat sem valósulhatott meg, jószerivel csak a nagyobb hibák javítására futotta a szerény költségvetésből. Csak a tetőbeázásokat sikerült megszüntetni, de változatlanul nem volt fűtés, a világítást. Az elektromos áram bevezetése csak 1928-ban került sor, addig a makettek működtetését akkumulátorral oldották meg. A harmincas évek végére megszületett a terv egy, a Lágymányoson felépülő 5200 m2-es új múzeum felépítésére, ám ennek megvalósulását a második világháború kitörése megakadályozta.
A Városligetet ért 1944. júliusi és szeptemberi bombatámadás következtében az épület közel 35%-a megsérült. A bombázás okozta károkat tovább fokozták fosztogatások és a kisebb nagyobb tüzek, amelyek főleg a gyűjtemény további pusztulását okozták. A háború után csak arra volt erő és pénz, hogy a romokat eltakarítsák. 1946-ban kijavították a tetőt, hogy a kiállítási tárgyak tovább rongálódását megakadályozzák. 1949-ben terv született egy közlekedéstudományi központ felépítésére, melyben helyet kapott volna a múzeum is, de ennek megvalósítását ismét a pénz hiánya akadályozta meg. 1951-ben a terv ismét előkerült, rögtön két változatban. Az egyik változat szerint a közlekedéstudományi központ és múzeum Lágymányoson, a másik elképzelés szerint a még meglévő városligeti múzeum romjain, illetve további területek elfoglalásával épült volna fel. Megfelelő anyagi háttere egyik tervnek sem volt. 1954-ben majdnem végzetes döntést hozott a Fővárosi Tanács VB Városrendezési Osztálya, amikor el-határozták az épület teljes lebontását. A munkálatok meg is kezdődtek, ám még mielőtt visszafordíthatatlan károk keletkeztek volna, egy újabb, az előzővel ellentétes döntés született arról, hogy ha szerényebb formában is, de végre helyreállítják a múzeumot. A megnyitást 1957-re tervezték, azonban az építkezés gyakorlatilag 1959-ben leállt. Ekkor a Közlekedéstudományi Egyesület és a Közlekedési Múzeum a félig romos épületben megrendezte "A Közlekedési Múzeumért" című kiállítást, ami után, ha lassan is, de beindult az építkezés. A változatlanul 3000 m2 alapterületen újjáépített múzeum megnyitására végül több mint húsz évvel a háború befejezése után, 1966. április 2-án került sor.
A Múzeum iránt megnyilvánuló óriási érdeklődés, valamint a tervszerű gyűjtőmunka követ-keztében hamar szükségessé vált az épület bővítése.
A helyproblémát 1976-ban Budapest Főváros Tanácsa úgy próbálta megoldani, hogy kiutalta a Közlekedési Múzeumnak a volt Fővárosi Múzeumot (ma Magyar Alkotóművészek Háza), amelyet akkor a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat üzemeltetett. Ez félmegoldásnak is rossz volt, mert egyrészt az épület viszonylag messze esett a múzeumtól, másrészt beosztása sem felelt meg a Közlekedési Múzeum céljainak. Hosszas egyeztetések után a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat vállalta, hogy 32,5 millió forinttal hozzájárul egy új múzeumi szárny felépítéséhez, ha a Közlekedési Múzeum lemond az épületről. Így is történt.
Ez után a Múzeum azt kérte a Fővárosi Tanácstól, hogy a meglévő múzeumépület északi oldalától a Zichy Mihály útig terjedő terület használhassa fel az épület bővítésére. Miután az engedélyt megkapták és a kiviteli tervek is elkészültek, az új épületszárny felépítése 1979 márciusában elkezdődött. Ezzel egy időben felújításra került a régi épület tetőszerkezete, elkészült az oldalfalak talajvíz-szigetelő injektálása, a külső homlokzat vakolat kijavítása, teljes átfestése.
Ekkorra a repüléstörténeti gyűjteményben leginkább az eredeti gépek nagy helyigénye miatt már szinte több tárgy volt a raktárakban, mint a kiállítótérben. A Városliget rekonstrukciós tervei között szerepelt a volt BNV kiállító hely, a Petőfi Csarnok épületének a hasznosítása is. Hosszas egyeztetések után született meg az a megoldás, hogy az újjáépítendő csarnokot elké-szülte után a múzeum és a Fővárosi Szabadidő Központ közösen kapták meg úgy, hogy az 1985-ös megnyitáskor a kétszintes csarnok teljes emeleti részén és a földszint északi oldalán csaknem 4.000 m2-es alapterületen helyezkedett el a repülési-űrhajózási múzeum. Ebben a kompromisszumban, melynek legfőbb oka a pénzhiány volt, mindkét intézmény rosszul járt. Természetesen a múzeum a teljes épület birtokba vételével járt volna jobban, hiszen mind az alapterület, mind a klimatizálás problémája hosszú időre megoldódott volna. Ehelyett a repü-léstörténeti részben visszatértek a harmincas évek, mert sem fűtése, sem légkondicionálása nem volt az új kiállító térnek. A betonból és üvegből álló építmény igen jó hőtárolóként mű-ködött,   így nyáron néha +40 °C-ot , télen pedig előfordult, hogy -15 °C-ot mértek.  E miatt a kiállítás máig is csak tavasztól őszig látogatható, ráadásul a szélsőséges hőmérsékleti viszonyok miatt a kiállított tárgyak minden erőfeszítés ellenére erőteljesen rongálódnak.
Két évvel a repüléstörténeti részleg megnyitása után a kiállítóterében 4800 m2-re növekedett, teljesen megújult Közlekedési Múzeum ünnepélyes megnyitására végül 1987 júniusában került sor.

Városliget intézményei