Loading
  • 1.jpg
  • 2.jpg
  • 3.jpg
  • 4.jpg
  • 5.jpg
  • 6.jpg
  • 7.jpg
  • 8.jpg

Megint módosítják a VÉSZ-t

2016 után most újra módosítják a 2014-ben elfogadott Városliget Építési szabályzatot. Figyelem, szóban észrevételt tenni november 28-án 16 órakor lehet a Főpolgármesteri Hivatalban, írásban pedig december 6-ig lehet észrevételezni.

Az írásban tett észrevételeket - e-mailben - december 6-ig a következő címre lehet küldeni:

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Meghallgatás november 28-án, 16 órakor a FPH Dísztermében: 1052 Budapest, Városház utca 9-11

FŐBB VÁLTOZÁSOK

Három új, egyenként 80 nm alapterületű kiskereskedelmi elárusító pavilon épülhet a Ligetbe. Kettő a Felső-tóhoz közel, a Szépművészeti Múzeummal szemben, illetve a Feszl-pavilonok közelében lesz, egy pedig az Ajtósi  - Olof Palme sétány sarkán. Hogy mit fognak árulni bennük, egyelőre nem ismert.

A Kis botanikus kert különleges rendeltetésű terület besorolást kap, így bekeríthető, azonkívül itt is lesz egy vendéglátóhely.

A korábbi, 2016-ban elfogadott VÉSz öt darab, egyenként 80 nm-es új vendéglátóhelyet enged a Ligetbe építeni. Ezt most - nyilván okulva a szűk Feszl-pavilonok tanulságaiból - úgy módosítják, hogy az új helyek összterülete változatlanul 400 nm, azon belül viszont a legnagyobb megengedett terület egy pavilonnál 115 nm-re nő. 3 ilyen új vendéglátóhely lesz a Ligetben: a régi Sörsátor közelében egy, az Ajtósi - Dózsa György úti játszóterek mögött a Ligetben egy, illetve a Kis botanikus kert területén egy. Számolni kell azonban azzal, hogy itt csak az állandó építmények méretét szabályozza a VÉSZ, a teraszt, illetve az ideiglenesen kiadott engedélyek alapján működő helyeket (mint pl a Kertem, a Zöld Küllő nem). Továbbá az idén Húsvétkor átadott 3 ún. Feszl-pavilon nincs benne a 400 nm-ben.

A Kós Károly sétány tervezett lezárása miatt szükséges Szegedi úti felüljárónál kiköti az építési szabályzat, hogy minimum 2x1 sávosnak kell lennie.

A VÉSZ új elemként feltünteti azokat a nyílt karakterű, megőrzendő zöldfelületeket (pl a nagy rét térsége) ahová nem szabad fát ültetni. Erre azért van szükség, mert a kivágandó fák pótlását szintén jogszabály írja elő, viszont nem lenne szerencsés, ha ezzel a tisztás jellegű területek (nagy rét, napozórét) eltűnnének a Ligetből.

A tervezett jogszabálymódosítás itt érhető el

Városliget intézményei